Hírek
A Nők a Tudományban Egyesület 2013-ban alapította meg a Nők a Tudományban Kiválósági Díjat, melyet idén a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szakmai közreműködésével és az Unesco Magyar Nemzeti Bizottság védnökségével ítél oda. A díj célja a sikeres kutatónők és innovátorok felkutatása. Az elismerést olyan fiatal kutatónők nyerhetik el, akik kiemelkedő teljesítményt mutatnak fel szakterületükön, és aktív részesei a hazai tudományos életnek; mindemellett készek részt vállalni a természettudományos és műszaki pályák népszerűsítéséből a fiatal lányok körében, így inspirálva környezetüket. A fiatal kutatónők elismerésével szeretnénk sikereiket hazai szinten is láthatóvá kell tenni, egyben megerősíteni őket abban, hogy teljesítményük az egész társadalom számára kiemelkedő fontossággal bír.
A díjak odaítéléséről a Nők a Tudományban Egyesület és a Magyar Tudományos Akadémia által felállított tudományos szakmai bizottság dönt.
A díjazottak tárgyi jutalomban részesülnek. A felhívásra három kategóriában lehet pályázatot benyújtani: Agrártudomány, Műszaki tudomány, Információs technológia.
A pályázat beküldésének határideje 2017. január 9., éjfél.
Az ünnepélyes eredményhirdetésre és a szakmai munkásságot elismerő díj átadására 2017 március 8-án lesz a Magyar Tudományos Akadémián. A díj fővédnöke Prof. Hargittai Magdolna akadémikus.
Részletek a pályázati feltételekről a weboldalon: http://nokatud.hu/kivalosagi-dij-2016/Sikné Dr. Lányi Cecília a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar, Villamosmérnöki és Információs Rendszerek Tanszék egyetemi docense 2016. november 29-én, a jubileumi, tizedik Digitális Esélyegyenlőség konferencián Kalmár-díjban részesült.
Doces Asszony az AAATE-diamond-award kitüntettje, Pro Educatione-díjas, mestertanár, az NJSZT Multimédia az Oktatásban szakosztálya 2009-ben Multimédia az oktatásban gyűrűvel ismerte el munkáját. Sikné dr. Lányi Cecília a multimédiás és virtuális valóságot alkalmazó rendszerek területén több évtizeden keresztül végez aktív szakmai és iskolateremtő tevékenységet. Munkájának fontos célkitűzése az oktatás illetve a rehabilitáció támogatása modern informatikai eszközökkel. Kutatási eredményeit a szakterület rangos nemzetközi konferenciáin mutatja be, melyek szervezésében is részt vesz. A Pannon Egyetem Műszaki Informatika Karának egyetemi docenseként számos hallgató szak-, diploma- és TDK-dolgozatának témavezetője.
A kitüntetéseket Dr. Friedler Ferenc, a Társaság elnöke és Alföldi István, a Társaság ügyvezető igazgatója adta át. Kalmár-díjat azok kaphatnak, akik a számítástudományban, illetve a számítástechnika alkalmazása területén értek el kimagasló eredményeket. A Társaság ezt a díjat 1976 óta adományozza – Kalmár Lászlóról, a Szegedi Tudományegyetem professzoráról, a hazai kibernetikai tudományok megalapítójáról kapta a nevét.
Docens Asszony kitüntetéséhez szeretettel gratulálunk!
Az Informatikai Tudományok Doktori Iskola doktorjelöltje, Juan Carlos García Ojeda PhD-értekezésének nyilvános vitája 2016. december 8-án 13 órai kezdettel az egyetem I épület (Veszprém, Egyetem u. 10.) VII. emeletén levő 726. teremben kerül megrendezésre.
Az egyetem első piacra került szoftvere, több mint tíz éves szakmai és adminisztratív munka eredménye.
A diabétesz-világnap alkalmával bejelentették a Lavinia életmód-tükröt, elérhető a Google play store-ban és a forgalmazónál. Veszprémben november 19-én, szombaton 12.00 órakor, a HEMO-ban tartott konferencián mutatták be.
http://tudomany-kiado.hu/lavinia
Lavinia Életmód-tükör
A Lavinia életmód-tükör alkalmazást a veszprémi székhelyű Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karán működő Egészségügyi Informatikai Kutató-Fejlesztő Központ készítette a szintén saját fejlesztésű MenuGene táplálkozás-tudományi szakértői rendszer szolgáltatásait és adatbázisát felhasználva. A program szakmai vezetője: Dr. Vassányi István.
A rendszer megbízhatóan számítja a nem, a kor, a testsúly, az aktív napszaki, illetve a szabadidős fizikai aktivitásszint alapján a felhasználók tápanyagigényét, és lehetővé teszi a rögzített szénhidrát-, illetve fehérjeszint mellett a többi összetevő napi szükségletének meghatározását. Ezen kalkulált napi szükséglet arányában ad folyamatos visszajelzést a felhasználónak a nap során rögzített ételek teljes energia-, szénhidrát-, fehérje-, valamint zsírtartalmáról. Az étkezések mellett a fizikai aktivitás is naplózható, a felhasznált energiamennyiséggel a napi energiaigényt a rendszer korrigálja.
Diabéteszesek számára elengedhetetlen funkció a vércukorszint és a beadott inzulin rögzítése. A programban a vérnyomásértékek is rögzíthetők.
A program funkciói:
-
Alapadatok: a felhasználó legfontosabb adatainak szerkesztésére szolgáló felület, a számított értékek megjelenítése
-
Napló: az étrendi naplózás felülete, a fizikai aktivitás ás az inzulinbevitel rögzítése
-
Mérések: a testsúly, a vércukorszint- és a vérnyomásmérések értékei rögzíthetők itt; a mérések eredményeinek grafikus megjelenítése
-
Értékelés: a naplóadatokból készített kiértékelő felületek (Tápanyagok, Napi bontás, Energiamérleg, Vércukor-áttekintő)
-
Beállítások: az alkalmazás részletes beállításai
A program bemutatása, részletes felhasználói útmutatója (videók és szöveges leírás formájában): www.lavinia.hu
Hogyan változtatja meg a platformfelhő a vállalatok és a fejlesztők életét?
A Red Hat Academy programja – Mit fog jelenteni számodra!?
Technológiák a nagyvilágból - 2016.november 29. 18:00 óra
Nagy örömünkre szolgál, hogy a már második alkalommal megrendezésre kerülő BME-Pannon NetSkills Challenge országos hálózati informatikai verseny döntőjének idén a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara ad otthont 2016. november 25-én.
Az előző évekhez hasonlóan a verseny egyéni, 2 fordulós, magyar nyelvű és nyitott minden magyarországi felsőoktatási intézményben tanulmányait folytató hallgató számára előzetes regisztráció után. Az online webes előszelekciót követően a 8 legjobb hallgató a második (eszközös fordulóban) mérheti össze tudását, amelyre a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar Cisco laborjában kerül sor.
Idén a Pannon Egyetem 2 hallgatóval, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 3 hallgatóval, a Pécsi Tudományegyetem 2 hallgatóval, illetve az Óbudai Egyetem 1 hallgatóval képviselteti magát.
A versenyt 10:00 órakor a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának dékánja, Dr. Hartung Ferenc, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja, Dr. Jakab László nyitja meg.
Eszközös forduló: 2016. november 25., 10.00 – 13.00 óra között
Eredményhirdetés és díjátadó: 2016. november 25., 15.00 óra
A verseny első 3 helyezettje között a támogatók által felajánlott értékes nyeremények kerülnek kiosztásra!
A rendezvény támogatói: Cisco Networking Academy, Delta Services Kft., NETVisor Zrt., Macrotel Kft., PONTIS Alapítvány, HTTP Alapítvány, Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület