Válasszon nyelvet

   +(36) 88 624 021 |    dekanititkarsag@mik.uni-pannon.hu |    8200 Veszprém, Egyetem utca 10. I. épület

Válasszon nyelvet

A héten még tudtok csatlakozni a MIK mentorprogramhoz, ami nemcsak a tanulmányaitokban és az egyetem útvesztőiben történő eligazodásban segít, de nagyszerű közösségépítő lehetőség is egyben. 

Mi a MIK Mentor Programjának a célja?
A MIK Mentor Program célja segíteni a hallgatóknak az egyetemi élet sikerességében, a tanulással és más egyetemi tevékenységekkel kapcsolatos nehézségek leküzdésében, erősségeik felfedezésében és tehetségük kibontakozásában. Azaz, a Program egyaránt segíti a felzárkóztatást és a tehetséggondozást, a hallgatói sikeresség kibontakoztatását. A Mentor Programba való bekapcsolódást elsősorban a tanulmányok első négy félévében ajánljuk.

Kiknek javasoljuk a részvételt?
Elsősorban olyan hallgatók jelentkezését várjuk:

  • Akik szívesen fogadjak hallgatói és oktatói mentorok segítséget és iránymutatását szakmai tudásuk kibontakozásához.
  • Akiknek nagyon újszerű az egyetemi képzési rendszer és sok kérdésre nehezen találják meg a választ.
  • Akik a szintfelmérőkön gyengébben teljesítettek.
  • Akik úgy érzik, nehezen tudják teljesíteni a tantárgyi elvárásokat és nem is tudják pontosan, hogy milyen segítségre lenne szükségük.
  • Akik szívesen csatlakoznának olyan hallgatói tanulóközösségekhez, akik szakmai mentorálással és egymást is támogatva igyekeznek teljesíteni a tantárgyi követelményeket.
  • Akik az egyetemi tananyagon felül is szeretnének a szakmájukkal foglalkozni, kari kutatási és/vagy fejlesztési tevékenységbe bekapcsolódni, mihez iránymutatást  keresnek.
  • Azaz egyaránt szeretnénk személyre szabott támogatást nyújtani a nehezen és a jól haladó hallgatóknak, hogy a maximumot hozzák ki magukból egyetemi ittlétük alatt.

Hogyan történik a mentorálás?
Személyes vagy online konzultációkon keresztül és email-es kapcsolattartással.
A mentor segít feltárni a problémákat, azok okait, ill. azokat a lehetőségeket, amelyekkel a tehetséggondozás eredményesen működhet.
A beszélgetések során a mentor igyekszik tanácsokkal, hasznos információkkal segíteni a mentoráltat, így a problémák megoldásához közelebb kerülünk, javul a hallgató motivációja, eredményessége.
A mentor szigorú diszkrécióra törekszik, nem ad át személyes információkat az egyetem többi alkalmazottjának (kivéve, ha ebben a mentorálttal megállapodnak).

Miben segít a mentor?
Íme néhány tipikus témakör (természetesen minden eset egyedi, ezért a spektrum valójában szélesebb):

  • Kreditek megszerzése - mire is van pontosan szükségem?
  • Miért nem sikerült a tárgyfelvételem?
  • Elmaradásaim vannak, melyik tárgyat teljesítsem mindenképp?
  • Kihez lehet fordulni családdal vagy egészséggel kapcsolatos kérdések, problémák esetén?
  • Problémám van a Neptunnal/Moodlevel, mit tegyek?
  • Hogyan kell egy saját kiselőadásra felkészülni?
  • Mire figyeljek a szakdolgozat készítésekor, melyek a legfontosabb elvárások, milyen hibákat kerüljek mindenképpen el?
  • A képzéssel kapcsolatos egyéb technikai tudnivalók, segítségnyújtás.
  • Érdekel egy speciális terület: hol találok hozzá egy szakembert a karon?
  • Milyen tehetséggondozási programokat találok az egyetemen?
  • Speciális szükségleteim vannak, ki tud segíteni?
  • Hogyan tudnék valós fejlesztési projektekben részt venni?

Hogyan lehet csatlakozni a MIK Mentor Programhoz?
A MIK Mentor Programban való részvételre az alábbi kérdőív kitöltésével lehet jelentkezni. A jelentkezéseket 2023. szeptember 8-ig várjuk.

Hallgatókat támogató mentoraink, akik várják a megkeresést

Veszprém - Oktatók/munkatársak:
Baumgartner János
Csizmadia Ferenc
Csontos Balázs
Dulai Tibor
Fodor Attila (villamosmérnöki BSc képzés szakfelelőse)
Frits Márton
Gerzson Miklós (kari SAS koordinátor)
Halmosi Bence
Heckl István (gazdaságinformatikus BSc és FOKSz képzések szakfelelőse)
Heinbach Nikoletta
Holló Krisztina
Katonáné Tömördi Katalin
Pozsgai Tamás
Pulai Gábor
Rosta Imre
Starkné Werner Ágnes
Süle Péter
Süle Zoltán (programtervező informatikus BSc képzés szakfelelőse)
Szabó Patrícia
Szücs Veronika (programtervező FOKSz képzés szakfelelőse)
Vassányi István (üzemmérnök-informatikus BProf képzés szakfelelőse)
Vörösházi Zsolt

Veszprém - Hallgatói mentorok:
Czinder Bence (programtervező informatikus MSc szak)
Csernák László (programtervező informatikus BSc szak)
Dallos Kristóf (programtervező informatikus BSc szak)
Etlinger András (programtervező informatikus MSc szak)
Hauer Szabolcs (programtervező informatikus BSc szak)
Lajos Attila Máté (gazdaságinformatikus BSc szak)
Princzes Barnabás (programtervező informatikus BSc szak)
Regenye Tamás (programtervező informatikus BSc szak)
Takács Sándor (programtervező informatikus BSc és villamosmérnöki BSc szak)
Withers John Dermott (programtervező informatikus BSc szak)

Nagykanizsa - Oktatók/munkatársak:
Bakon Krisztián
Jaskó Szilárd (mérnökinformatikus FOKSz képzés szakfelelőse)

Nagykanizsa - Hallgatói mentorok:
Serman Benedek
Tóth Krisztina Tímea

Zalaegerszeg - Oktatók/munkatársak:
Szűcs Judit

Zalaegerszeg - Hallgatói mentor:
Plecskó Lilla (gazdaságinformatikus BSc szak)

Szakmai mentoraink, akik felzárkóztató foglalkozásokat, konzultációkat tartanak 

Veszprém:
Éles András (programozás tárgyak)
Estélyi István (matematika tárgyak)
Krasznai Beáta (matematika tárgyak)
Szalkai István (matematika tárgyak)
Sikné Lányi Cecília (felkészítés szakdolgozat készítési munkához, pályázatíráshoz)

Nagykanizsa:
Bekő Judit (matematika tárgyak)
Sziva Barnabás (programozás tárgyak)
A tantárgyak pontos körét, a felzárkóztató foglalkozások és konzultációk időpontját később tesszük elérhetővé.