Hírek

A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara mindig nagy figyelmet fordít arra, hogy az informatika világa iránt érdeklődő középiskolás diákok számára, minél szélesebb körű lehetőséget biztosítson, hogy tehetségüket és tudásukat kibontakoztassák, egymással megmérettethessék. A tehetséggondozó programunk egyik ilyen eleme, a Bakonyi Bitfaragó Bajnokság, amely idén immáron nyolcadik alkalommal került megrendezésre.
Az országos középiskolai programozási csapatversenyen az eddigi évek tapasztalatai is azt mutatták, hogy nagy a részvételi hajlandóság, valamint az is különösen pozitív visszajelzés, hogy évről-évre vannak visszatérő indulók.
A résztvevő diákok változatos feladatokon keresztül bizonyíthatják problémamegoldó, valamint együttműködő képességüket és természetesen a szakmai felkészültségüket egyaránt.
A jelenlegi járványhelyzet miatt, az idei Bakonyi Bitfaragó Bajnokság döntője az online térben került megrendezésre, amely a rendhagyó helyzet ellenére is sikeresen és nagy érdeklődés mellett zajlott le.
A Bakonyi Bitfaragó Bajnokság 2021. április 17-én megrendezésre kerülő döntőjében a résztvevő csapatoknak az Ipar 4.0 jegyében - egy szerveren előre felprogramozott virtuális termelési környezethez kapcsolódó komplex feladatsorozatot kellett megoldaniuk. Amelyben szerepelt például a gyártósorokon készült termékek minőség-ellenőrzése és kategorizálása, illetve a különböző termelési folyamatok vizualizálása is.
A Bajnokság szellemiségét talán az a gondolat írja körül legjobban, amelyet Dr. Hartung Ferenc Karunk dékánja fogalmazott meg: „Azok, akik a döntőig eljutnak már mind győztesek és büszkén vállalhatják szakmai rátermettségüket.”
A Bakonyi Bitfaragó Bajnokságot idén a Hazizz csapata nyerte meg, tagjai a BMSZC Neumann János Informatikai Technikum tanulói: Vad Avar, Stefán Kornél, Horváth Gergely Zsolt. Második helyen a HobBITech csapata zárt, melynek tagjai: Sárközi Balázs, Baldauf Márton, Szöghy Richárd, akik szintén a BMSZC Neumann János Informatikai Technikum tanulói. És a „bronzérmes” csapat pedig: a Was Ist Dos, akik szintén ugyanezt az Intézményt képviselték, a tagok pedig a következők: Szentesi Botond, Dockál Dominik és Péter Gábor.
A döntőbe jutott 6 csapat tagjai az Európai Unió által finanszírozott EFOP-3.4.3-16-2016-00009 azonosítószámú „A felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása a Pannon Egyetemen" elnevezésű támogatásnak, valamint a(z) Areus Infokommunikációs Zrt. cég felajánlásának köszönhetően értékes tárgyjutalomban részesülhettek.
Szívből gratulálunk helyezettnek, illetve szeretnénk ezúton is köszönetet mondani valamennyi résztvevőnek, közreműködőnek, és a felkészítő tanároknak egyaránt.
2021 őszén újra találkozunk!
2021. április 17-én, online döntővel zárult a 8. Bakonyi Bitfaragó Bajnokság.
Gratulálunk a döntőben részt vett versenyzőknek! 2021. ősszel találkozunk!
A döntő eredménye:

|
Rangsor |
Név |
|
1. |
Makai Márk |
|
2. |
Kiss Norbert |
|
3. |
Egyed Vince |
|
4. |
Tanai Gergő |
|
5. |
Bencsics Botond |
|
6. |
Francz Hajnalka Csillag |

Ez a húsvét (részlet)
Ez a húsvét olyan ünnep,
fák, virágok megzsendülnek,
mintha húznák-vonnák őket,
oly sebesen, gyorsan nőnek.
Ez a húsvét olyan ünnep,
fiatalok megszédülnek,
összebújnak, sugdolóznak,
szavakból szép jövőt fonnak.
Ez a húsvét olyan ünnep,
Szelek, vizek megperdülnek,
Hol a napfény, hol a zápor
Nyes nagyobb részt a határból.
Ez a húsvét olyan ünnep,
Sírás és bánat, elülnek.
Minden örül, hogy létezhet,
Hogy nagy lélegzetet vehet.
Forrás: google

A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának Tudományos Diákköri Tanácsa meghirdeti a
2021. évi Kari Tudományos Diákköri Konferenciát
A konferencia időpontja: 2021. május 5. (szerda) 10:00-12:00
A konferencia csak online formában kerül megrendezésre az egytemi e-learning (BBB) rendszerben.
A konferenciára való jelentkezés:
A konferenciára való jelentkezés regisztrációval, valamint a bemutatásra szánt pályamunka (dolgozat) minimum 10 sor, maximum egy A4-es oldal terjedelmű összefoglalójának benyújtásával történik. Az összefoglalót az egyetemi TDK rendszerbe (http://etdk.uni-pannon.hu) kell feltölteni a kari weblapon megadott sablon (http://tdk.mik.uni-pannon.hu) használatával.
A regisztráció és az összefoglalók benyújtásának határideje: 2021. április 17. (szombat) 8:00
A dolgozat benyújtása:
A dolgozatok és mellékletek elektronikus verzióját az egyetemi TDK rendszerbe kell feltölteni (http://etdk.uni-pannon.hu). A formai követelmények és bírálati szempontok a MIK TDK honlapjáról (https://tdk.mik.uni-pannon.hu/index.php/dokumentumok) ismerhetők meg. A dolgozatnak legalább 20 oldalasnak kell lennie.
A dolgozatok feltöltésének a határideje: 2021. április 23. (péntek) 8:00
Dr. Vassányi István,
a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar TDT elnöke
Tervezett szakkörök és időpontok:
Programozás haladó szakkör: 2021. április 7-étől, szerdánként, 16:00-kor, 10 alkalommal
Helyszín: ONLINE (az online felületre meghívót a regisztráció után kapnak az érdkelődők)
Jelentkezési határidő: 2021. március 30. kedd
A programokon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Bővebb információt és részleteket a

Tervezett tematika - Programozás haladó szakkör:
Objektum orientált programozás C++ nyelven
-
Bevezetés
-
I/O folyamok
-
Névtartomány, referencia, new
-
Függvénytúlterhelés
-
Osztályok
-
Operátor túlterhelés
-
Öröklődés
-
STL adatszerkezetek
-
Kivételek, tervezési minták
-
Sablonok
A szakkörök az EFOP-3.4.3-16-2016-00009 „A felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása a Pannon Egyetemen” elnevezésű projekt keretein belül valósulhatnak meg.
- Meghívó előadásra - OPSWAT
- Nemzetközi Nőnap alkalmából, egy női idol az informatika világából - Ada Lovelace, a világ első programozója
- Morgan Stanley - Informatikai Nyári Gyakornoki Program Alkalmazásfejlesztés területen
- Morgan Stanley - Informatikai Nyári Gyakornoki Program Infrastruktúra területen