Hírek
Nagy örömünkre szolgál, hogy 2020. március 10-én létrejött a Pannon Egyetem önkéntes hallgatói csapata, a CoolLaunch ifjúsági közösség!
Ezzel egy olyan ötletműhely jött létre, amely a társadalmi és kulturális ügyek területén támogatja a fiatalokat ötleteik megvalósításában. Hallgatóink erős önkéntes bázist képezhetnek majd a Veszprém - Balaton 2023. Európa kulturális fővárosa projektben. A csapat nyitott minden kar hallgatói számára, sőt, középiskolások is jelentkezhetnek Imre Marcellnél, aki a program projektmenedzsere:
A CoolLaunch honlapja itt érhető el: www.coollaunch.hu
Facebook oldala pedig itt: https://www.facebook.com/coollaunch/
Minden lelkes, közösségi összefogásra nyitott hallgató jelentkezését várják a szervezők!
Az Egyetem hallgatóit és oktatóit tájékoztatja a Pannon Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár a koronavírus járvány ideje alatt a szabadon hozzáférhető nemzetközi szakirodalmi forrásokról az alábbiakban:
Veszprémben elindult a koronavírus járvány miatt egy közösségi kezdeményezés, "Szolidáris Akciócsoport Veszprém" néven, amelynek keretében önkéntesek segítenek időseknek, családosknak és az online tanulással otthon küzdő fiataloknak. Ebben a kezdeményezésben Rácsai Ákos gazdaságinformatikus hallgató is szervesen részt vesz, önkéntes munkájukhoz kitartást kívánunk!
Hogyan is lát bennünket, egyetemünket, városunkat egy nálunk tanuló külföldi? - A beadási határidők mindkettő esetben meghosszabbodnak 2020. március 31-ig.
- A pályázatokat elektronikusan/e-mailben (szkennelt formában) kérjük beadni/küldeni az
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre. - A pályázatok mellékleteit, igazolásokat is e-mailben kérjétek az illetékes kollégától/kollégáktól.