A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara 2015. április 27–28. között immár 9. alkalommal rendezte meg 24 órás programozási versenyét. Az idei versenyen a kifejlesztett robotoknak egy rakodótér különböző részeiről kell konténereket mozgatni előre meghatározott célterületre, a lehető legkevesebb idő alatt. A verseny internetes elődöntőjét követően a legjobb nyolc csapat bizonyította problémamegoldó képességét a döntőben.
A kar informatikai képzésében kiemelt hangsúlyt kap a hallgatók szoftvertervezési és fejlesztési képességeinek felépítése. A 24 órás programozási verseny a megszerzett tudás nyilvános bemutatását és a legjobbak kiemelkedését biztosítja. A Műszaki Informatikai Kar az oktatás során, tantárgyaiban is, folyamatosan olyan kihívások elé is állítja a hallgatókat, melyek technológia és módszertani ismeretek mellett a munkaerő-piaci versenyképességüket alapvetően meghatározzák. Ilyenek például a problémamegoldó készség, a kreativitás, valamint a hatékony együttműködés csapatmunkában.
Eredményül, a Műszaki Informatikai Kar diákjainak többsége már végzés előtt állásajánlatot kap, és egy tavaly megjelent felmérés szerint az ország összes felsőoktatási intézménye és összes szakját figyelembe véve a Pannon Egyetemen végzett informatikusoknak a legmagasabb a kezdő átlagfizetése.
A zsűri értékelte a megoldások ötletességét, technológiai színvonalát, a csapatok bemutató előadását. A bemutatókat és a viadalt az érdeklődők élőben követték a Pannon Egyetem aulájában.
Piglerné dr. Lakner Rozália elmondta: a verseny a munkaerőpiacon szükséges készségeket is fejleszti, hiszen a csapatmunka során nagy hangsúlyt kap a problémamegoldó készség, a kreativitás és a hatékony együttműködés is. A Műszaki Informatikai Kar dékánja kiemelte, a kar támogatja a hallgatók versenyeken való részvételét.
Az egymillió forint összdíjazású versenyen első helyezést ért el a Bits Please! csapat (Gyuk Péter, Rátosi Márk, Szekér Szabolcs), második lett a Midnight Coders (Farkas Gábor, Mokcsay Ádám, Szili László), a dobogó harmadik fokára pedig a DivisionByZero állhatott fel (Serleg Dániel, Tóth Benjámin, Tóth Dávid Noel).
Gratulálunk a döntő résztvevőinek:
Bits Please?!
Gyuk Péter
Szekér Szabolcs
Rátosi Márk
Brew Crew
Szakonyi Benedek
Eck Bertalan
Lőrincz Tamás
Byte Gúnárok
Kajtár Patrik
Kiss Tamás
Buzási Kristóf
DivisionByZero
Tóth Dávid Noel
Serleg Dániel
Tóth Benjámin
HendsékXepsön
Szombathelyi Béla
Berdán Gergő
Czigány Adrián
Infinite+4
Herperger Miklós
Tóth Krisztián
Horváth Gábor
Midnight Coders
Mokcsay Ádám
Farkas Gábor
Szili László