Válasszon nyelvet

   +(36) 88 624 021 |    dekanititkarsag@mik.uni-pannon.hu |    8200 Veszprém, Egyetem utca 10. I. épület

Válasszon nyelvet

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az intézményünkbe felvettek között jelentős azon hallgatók száma, akik korábbi középiskolai tanulmányaikat szakirányú szakgimnáziumban (régebben szakközépiskolában), vagy gimnáziumok informatika tagozatán végezték. Ezek a hallgatók sok esetben olyan szakmai ismeretekkel kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat, amelyek lefedhetik egy-egy szakmai alapozó tárgyunk tematikáját.

A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara a 2020/21-es tanévben is lehetővé kívánja tenni az informatikus alapszakokra (BSc és BProf képzések) felvételt nyert hallgatók körében egyes tantárgyakból az ismeretek előzetes ellenőrzését. Ez azt jelenti, hogy a regisztrációs időszakon belül szervezett keretek között lehetőséget biztosítunk egyes tantárgyakból, tantárgycsoportokból a tudásszint előzetes felmérésére. A feladatsorok megfelelő szintű megoldásával jó (4) és jeles (5) eredményekkel lehet előzetesen teljesíteni egyes tantárgyakat.

Az előzetes tárgyteljesítés lehetővé teheti egyes ráépülő tárgyak korábbi felvételét, illetve azt, hogy a hallgató a többi tantárgyára tudjon nagyobb energiával koncentrálni.

 

Gazdaságinformatikus alapszakon az alábbi tárgyakból, tárgycsoportokból biztosítunk előzetes tárgyteljesítési lehetőséget:

·         A számítástechnika alapjai

·         A programozás alapjai, Programozás I.

·         Programozás II.

·         Web programozás I.-II.

·         Számítógép hálózatok I.-II. (CISCO tárgycsoport)

 

Mérnökinformatikus alapszakon az alábbi tárgyakból, tárgycsoportokból biztosítunk előzetes tárgyteljesítési lehetőséget:

·         A számítástechnika alapjai

·         A programozás alapjai, Programozás I.

·         Programozás II.

·         Web programozás I.-II.

·         Digitális technika

·         Elektromosságtan

·         Elektronikus elemek és áramkörök

·         Számítógép hálózatok I.-II. (CISCO tárgycsoport)

 

 

Programtervező informatikus alapszakon az alábbi tárgyakból, tárgycsoportokból biztosítunk előzetes tárgyteljesítési lehetőséget:

·         A számítástechnika alapjai

·         A programozás alapjai, Programozás I.

·         Programozás II.

·         Web programozás I.-II.

·         Számítógép hálózatok I.-II. (CISCO tárgycsoport)

 

Üzemmérnök-informatikus alapszakon az alábbi tárgyakból, tárgycsoportokból biztosítunk előzetes tárgyteljesítési lehetőséget:

·         A számítástechnika alapjai

·         A programozás alapjai, Programozás I.

·         Programozás II.

·         Web programozás I.-II.

·         Digitális technika

·         Elektromosságtan

·         Elektronikus elemek és áramkörök

·         Számítógép hálózatok I.-II. (CISCO tárgycsoport)

 

Annak érdekében, hogy fel tudd mérni, jelenlegi tudásszintje megfelelhet-e egy-egy tantárgyból az elvárásoknak, közzé tesszük a tantárgyak tematikáit és követelményrendszerét, továbbá egy-egy minta feladatsort, amely az ismeretek előzetes ellenőrzése céljából került összeállításra. Hasonló feladatsorok megírására biztosítunk majd lehetőséget a regisztrációs héten.  A tantárgyak tematikái, követelményrendszere, továbbá a minta feladatsorok az alábbi linken érhetők el:

https://mik.uni-pannon.hu/felvetelizoknek/ismeretek-elozetes-ellenorzese 

A tudásszint előzetes felmérésén való részvétel egy-egy tantárgyból önkéntes, de előzetes jelentkezéshez kötött. Ha valakinek nem sikerül a megfelelő szintet elérnie, az nem jelent semmilyen hátrányt a további tanulmányokra nézve. Természetesen az sem okoz semmiféle problémát, ha valaki nem rendelkezik még ezekkel az ismeretekkel, hiszen az érintett tantárgyak oktatásának célja éppen a szükséges alapozó szakmai ismeretek elsajátítása.

 

ISMERETEK ELŐZETES ELLENŐRZÉSE

2020. szeptember 10.

csütörtök

9:00

Helyszín: az Egyetem MIK épülete, I épület, 4. emelet,

416. v. 417. terem

Programozás I.

2020. szeptember 10.

csütörtök

11:00

Helyszín: az Egyetem MIK épülete, I épület, 4. emelet,

416. v. 417. terem

Web programozás I.

2020. szeptember 10.

csütörtök

13:00

Helyszín: az Egyetem MIK épülete, I épület, 4. emelet,

416. v. 417. terem

Programozás II.

2020. szeptember 10.

csütörtök

15:00

Helyszín: az Egyetem MIK épülete, I épület, 4. emelet,

416. v. 417. terem

Web programozás II.

2020. szeptember 11.

péntek

9:30

Helyszín: az Egyetem MIK épülete, I épület, 4. emelet,

416. v. 417. terem

Számítástechnika alapjai

2020. szeptember 11.

péntek

11:00

Helyszín: az Egyetem MIK épülete, I épület, 4. emelet,

416. v. 417. terem

Elektromosságtan

2020. szeptember 11.

péntek

13:00

Helyszín: az Egyetem MIK épülete, I épület, 4. emelet,

416. v. 417. terem

Digitális technika

2020. szeptember 11.

péntek

15:00

Helyszín: az Egyetem MIK épülete, I épület, 4. emelet,

416. v. 417. terem

Elektronikus elemek és áramkörök