48.jpg 
A Veszprém Megyei Mérnöki Kamara és a Veszprém Megyei Mérnökökért Alapítvány Veszprém Megyei Mérnökökért ösztöndíj pályázatot hirdetett a megye műszaki felsőoktatásban tanuló azon villamosmérnök hallgatók számára, akik kimagasló összesített korrigált kreditindexet érnek el, a kamara mentori programjában részt kívánnak venni, valamint kifejezik érdeklődésüket a tervezői jogosultság megszerzésére. A benyújtott pályázata alapján, kiváló tanulmányi és szakmai teljesítménye

Éles András és Pekárdy Milán részt vettek a II. Országos IT megmérettetésen, melyről beszámolót is készítettek. Gratulálunk Nektek és további sok sikert kívánunk!
 Eles_Andras-photo.jpg 2019-ben is részt vettem az Országos IT Megmérettetésen. A verseny maga 2019 őszén zajlott, hetente egy feladatsorral, amit interneten kellett megoldani és beküldeni, minden héten egy fix időpontban. Én a C++ kategóriát csináltam végig, mert abban viszonylag jó vagyok és tanítom is, de a versenyen amúgy van

Az Év Egyetemi Sportolói 2019. – a legkiválóbb hallgatókat ünnepelte az egyetemi sportközösség
 
 rasovszky_kristof_dij2019.jpg
Több mint 100 egyetemista sportoló vette át az „Év Egyetemi Sportolója” díjat. A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) november 21-én rendezte meg az „Év Egyetemi Sportolója” hagyományos díjátadó gála ünnepséget.
 
A díjazottak között szerepelt Rasovszky Kristóf villamosmérnök szakos hallgatónk is. Kristófnak

foto.png
 
Idén 10. alkalommal rendezték meg a nemzetközi beltéri lokalizációs „Indoor Positioning and Indoor Navigation” konferenciát Pisa-ban, Olaszországban, ahova 153 regular paper és 24 work-in-progress paper került benyújtásra, melyekről végül: 82 előadást tartottak és 61 posztert állítottak ki. Rátosi Márk, karunk PhD hallgatója, Best Student Paper díjban részesült a konferencián „Towards Robust VLC Beacon Identification in Camera Based Localization Systems” című cikke eredményeképpen

dijazottak_o.jpg

 

 

HACKATHON – HACKYEAH! 2019. VARSÓ PTAK EXPO

 

Dr. Szücs Veronika beszámolója a versenyről: 

Az idei évben a nyári szünet miatt megkésett szervezéssel ugyan, de sikerült három hallgatóból és oktatóból álló csapatként neveznünk a HACKATHON 24 órás programozási versenyére (https://inputprogram.com/alltal-mar-a-dobogon-egy-tobbezer-fos-hackathonon-ha-nem-iden-neked-is-eselyed-lehet-ra/).

A kiutazásunkat és részvételünket az INPUT Program támogatta.

 
  emmi_logo.png  tanai_gergo.jpg

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett, a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója – 2018" cím elnyerésére benyújtott pályázata a feltételeknek megfelelt, és Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr az Értékelő Bizottság által felterjesztett javaslat alapján érdemesnek találta Tanai Gergőt az elismerésre.

Az eredményéhez ezúton is gratulálunk!

További jó tanulást és eredményes sportolást kíván a PE Műszaki Informatikai

60039540_2270367903047446_2047375626846863360_n.jpg
 
Villamosmérnök hallgatóink a május 10-én megrendezett ContiCup 2019 - Villamosmérnök Bajnokság (https://www.conticup.hu/) országos döntőjén I. helyezést értek el a 47 induló egyetemi csapat közül. A csapat tagjai: Vincze Dávid, Szente Marcell, Csiszár Péter.
 
Felkészítő tanáruk: Bálint Roland. 
 
Hallgatóinknak ezúton is gratulálunk és további sok sikert kívánunk! 

Éles András PhD hallgatónk második alkalommal egyedüli magyarként vett részt a Tata Consultancy Services (TCS) által szervezett nemzetközi versenyen, ahol az előkelő 15. helyet sikerült elérnie!
Gratulálunk, további sok sikert kívánunk András!
 
20190225-TCS-CodeVita-Mumbai-2019.jpg
 
András beszámolója a versenyről: 
 
Idén is megrendezésre került a Tata Consultancy Services (TCS) versenye, a "Code Vita". Tavaly ugyanennek a versenynek a döntőjére sikeresen bejutottam, amit az indiai Bangalore-ban

IMG 0441 SZLForrás: Szili László végzett hallgatónk Facebook oldala
 
Nemzetközi sikerhez segített hozzá egy veszprémi startupot az Input Program
 
Harmadik helyezést ért el a winnipegi 26. Global Forumon az a veszprémi startup csapat, akik az Input Program jóvoltából mutathatták be több száz érdeklődő előtt drónalapú raktárkészletkezelő szoftverüket 2017 októberében a kanadai seregszemlén.
 
Forrás és bővebben: 

DSC 7959 kA XXIII. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Verseny 2017. március 29-31-ig került megrendezésre Veszprémben a Pannon Egyetemen. 

A verseny kiírója a Felsőoktatási Irányítástechnikai Oktatásmódszertani Egyesület (FIOM), a verseny rendezője a Pannon Egyetem, szervezője pedig a Műszaki Informatikai Kar és a Mérnöki Kar volt. A verseny célja alapvetően az irányítástechnika, ezen belül a PLC programozás oktatási színvonalának emelése; az oktatók, hallgatók és

1. oldal / 2

thumb eu-kezikonyvbol
thumb magyarorszag megujul
thumb szechenyi-720x250
Copyright © 2017 Pannon Egyetem, minden jog fenntartva!
Sitemap

Az oldal cookie-t használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Elfogadásával hozzájárul a cookie-k gyűjtéséhez. A cookie-król bővebben: wiki.