Nemzetközi Nőnap alkalmából, egy női idol az informatika világából - Ada Lovelace, a világ első programozója[1]

woman 5615945 640

 

Az Eurostat kutatásai[2] is megerősítik azt a tényt, hogy a(z) ICT-szektorban elhelyezkedő nők aránya, töredéke a férfiak számának. Erre a vizsgálatok alapján különböző magyarázatok vannak: sztereotípiák, túlzott maszkulin környezet, illetve a női példaképek hiánya.[3]

Pedig a történelembe „a világ első programozójaként” bevonult tudós is egy hölgy volt. Ada Lovelace, ha a mai társadalomban működött, alkotott és kutatott volna, akkor ma nem egy híres angol költő (szándékosan nem említjük a nevét) leányaként hivatkozhatnánk rá, hanem mint az informatika tudományának előfutáráraként, akinek mellékesen egy felmenője az irodalomban ténykedett.

Lovelace ugyanis, azon kevesek egyike volt, aki már a 19. században értette az analitikus gép működési mechanizmusát és nem csak átlátta, de programot is képes volt rá írni. Ez a pionír algoritmus pedig, – ha szerkezet megépült volna – képes lett volna kiszámolni a Bernoulli-számok sorozatát.

Ada Lovelace példaértékű életútja minta lehet mindazoknak az ambiciózus lányoknak, akik érdeklődnek az informatikai életpálya iránt, de bizonytalankodnak, hogy nőként eredményesek tudnak-e lenni a szektorban. És e célok eléréséhez keresve sem találhatnának támogatóbb környezetet, mint a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar képzéseit.

 

Ezúton kíván a Kar vezetése és valamennyi férfi kollégája a Hölgyeknek a Nemzetközi Nőnap alkalmából, sikeres és boldog életet!

 

Forrás: 

[1] https://www.mentalfloss.com/article/53131/ada-lovelace-first-computer-programmer

[2] http://appsso.eurostat.ec.europa.eu/nui/show.do?query=BOOKMARK_DS-591609_QID_-78201B65_UID_-3F171EB0&layout=SEX,L,X,0;GEO,L,Y,0;UNIT,L,Z,0;TIME,C,Z,1;INDICATORS,C,Z,2;&zSelection=DS-591609UNIT,PC;DS-591609TIME,2016;DS-591609INDICATORS,OBS_FLAG;&rankName1=UNIT_1_2_-1_2&rankName2=INDICATORS_1_2_-1_2&rankName3=TIME_1_0_0_0&rankName4=SEX_1_2_0_0&rankName5=GEO_1_2_0_1&rStp=&cStp=&rDCh=&cDCh=&rDM=true&cDM=true&footnes=false&empty=false&wai=false&time_mode=ROLLING&time_most_recent=true&lang=EN&cfo=%23%23%23%2C%23%23%23.%23%23%23

[3] https://www.stemwomen.co.uk/blog/2021/01/women-in-stem-percentages-of-women-in-stem-statistics

pencils 5601962 640

 

A SAS Bizottság tanszerutalványait a jogosult hallgatók 2021. március 9-12. között vehetik át az E épület 017-es irodájában az alábbiak szerint:

  • kedd, szerda, csütörtök: 9.00-11.00 és 14.00-15.00

  • péntek: 9.00-11.00

Az átvételhez szükséges, hogy minden érintett hallgató hozza magával a szakvéleményét.

További információk: Szobi Éva - 06 88 624 715 - 

 
 
 

client 3691432 640
 
Hagyományteremtő szándékkal elindítjuk a Magyar Operációkutatási Társaság (MOT) szakmai napjainak sorozatát, ahol minden alkalommal egy-egy tagtársakból álló kutatóműhely mutatkozik be. Első ilyen rendezvényünk:
 
MOT szakmai napok: Bemutatkozik a Pannon Egyetem Rendszer- és Folyamatoptimalizálási Kutatólaboratóriuma
2021. február 12. péntek 10:00-12:00
 
Tervezett program:
 
10:00 - 10:40 Bertók Botond: A P-gráf keretrendszer története, eszköztára és alkalmazásai
10:40 -  11:00 Frits Márton: Ütemezési feladatok megoldása időkorlátos folyamatszintézis feladatként
11:00 - 11:20 Orosz Ákos: Garantált megbízhatóságú rendszerek szintézise P-gráf alapon
11:20 - 11:40 Éles András: Folyamathálózat-szintézis változó bemenet-kimenet arányú műveleti egységekkel
11:40 - 12:00 További kérdések, beszélgetés
 
Előzetes regisztráció nincs, de a bejelentkezéshez Google (GMail) felhasználói fiók szükséges.
(Ha valakinek nincs Google fiókja, akkor itt tud létrehozni: https://accounts.google.com/signup/v2/webcreateaccount?service=mail&continue=https%3A%2F%2Fmail.google.com%2Fmail%2F&ltmpl=default&dsh=S1208357922%3A1612868392799872&gmb=exp&biz=false&flowName=GlifWebSignIn&flowEntry=SignUp)
 
A részvétel ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk.
 
Üdvözlettel:
Dr. Bertók Botond
szervező, MOT elnökségi tag

MEGHÍVÓ

 

Értesítünk minden érdeklődőt, hogy az Alkalmazott Informatikai Tanszék szervezésében



kulcsar daniel uni pen 

 

Kulcsár Dániel

(Pannon Egyetem, AIT)

február 12-én (pénteken) 900 órától

„Ipar 4.0 labor gyártási folyamatát támogató  szoftver fejlesztése”

címmel tanszéki előadást tart.

 

Az előadás helyszíne:

MS Teams online szoba: link

 

Az előadásra minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 
 

Az alábbi cikk megjelent a "VED&CES Magazine, No. 8., 2020, Continental" céges magazinban, amely az egyetem két tantárgyát mutatja be, az Autóipari szoftver- és hardverfejlesztés a gyakorlatban I-II-t. 
 
2020Q4 VEDCES Magazine tantargy 1
2020Q4 VEDCES Magazine tantargy 2
 2020Q4 VEDCES Magazine tantargy 3
thumb eu-kezikonyvbol
thumb magyarorszag megujul
thumb szechenyi-720x250
Minden jog fenntartva © 2021 Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar

Az oldal cookie-t használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Elfogadásával hozzájárul a cookie-k gyűjtéséhez. A cookie-król bővebben: wiki.