Projektnyitó rendezvény

TAMOP422 CA Pannon Egyetem "Nemzeti kutatóközpont fejlett infokommunikációs technológiák kidolgozására és piaci bevezetésére" című TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV-2012-0004 azonosító számú projektjének nyitó rendezvényét 2013. április 3-án 11 órától kezdődően tartjuk az egyetem Konferenciaközpontjában (Veszprém, Egyetem u. 10. B épület II. emelet).

A Pannon Egyetem, a Kecskeméti Főiskola és Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány konzorciumi pályázatot nyújtott be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által meghirdetett Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. A pályázat eredményeképpen a konzorcium az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott 1 416 709 357 Ft forint összegű támogatást nyert el. Az elnyert TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV-2012-0004 azonosító számú projekt 2013. január 1-jén indult és 2015. március 31-én zárul.

A projekt kiemelt célja egy nemzeti koordinációs központ kialakítása a Pannon Egyetemen. A központ feladata a hazai szakmai és tudományos közösség felvértezése a legkorszerűbb infokommunikációs technológiák, valamint a közösségek tudásának és kreativitásának együttes használatára. Másik küldetése a korszerű infokommunikációs technológiák és az általuk elérhető üzleti modellek bevezetéséhez szükséges elméleti és bizalmi háttér megteremtése, ipari projektekben való realizálása piaci szereplőkkel közösen. Hosszú távú célja, hogy tevékenységével növelje a hazai kis és közepes vállalatok, valamint hátrányos helyzetű régiók versenyképességét.

A tervezett projektekben számos olyan technológiai és üzleti megoldást adó kutatás is megvalósul a konzorciumi tagok és partnereik együttműködésében, amely jelentősen növelheti a társadalom és a piaci szereplők bizalmát a korszerű infokommunikációs technológiákra épülő szolgáltatásokban.

A sajtótájékoztatóval egybekötött projektnyitó rendezvény a tervezett projektet és annak megvalósítási elemeit hivatott bemutatni.

Részletes program:

10.30 – 10.50 Sajtótájékoztató

10.30 – 10.50 Regisztráció

11.00 – 11.15 Köszöntő (Dr. Friedler Ferenc, rektor)

11.15 – 11.30 A Műszaki Informatikai Kar bemutatása (Piglerné dr. Lakner Rozália, dékán)

11.30 – 11.45 A projekt szakmai bemutatása (Dr. Bertók Botond, szakmai vezető)

11.45 – 12.45 A rendezvény zárása, hidegtálas állófogadás

cikkekhez-infoblokkcikkekhez-szechenyi
Cisco Hálózati Akadémia
CISCO Hálózati Akadémia
IBM Szoftvertechnikai Kutató Központ
IBM Szoftver Technikai Kutató Központ
thumb eu-kezikonyvbol
thumb magyarorszag megujul
thumb szechenyi-720x250
Copyright © 2017 Pannon Egyetem, minden jog fenntartva!
Sitemap

Az oldal cookie-t használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Elfogadásával hozzájárul a cookie-k gyűjtéséhez. A cookie-król bővebben: wiki.